A Beporzók Napja több mint a Méhek Világnapja. Ennek a napnak a célja az emberekben tudatosítani, hogy a beporzás nem csupán a méheken múlik, hanem szinte minden rovaron (sőt vannak olyan madár- és denevérfajok, akik legalább olyan hatékonyak a növények beporzása terén mint a méhek).
Emlékeim a beporzó és egyéb rovarokról
Emlékszem, hogy kisgyerekként rendszeresen nyaraltam vagy töltöttem el az iskolai szüneteket falun a nagyszüleimnél. Emlékszem az éledő vagy már burjánzó természet illatára. Emlékszem a hangokra: madarak, rovarok, zümmögő legyek, méhek, dongók hangjára. Emlékszem feledhetetlen látványra, amivel nap mint nap találkoztam, a szivárvány színeiben pompázó pillangókra, a különleges formájú rovarokra. Emlékszem a selymesen puha tapintású poszméhekre is, akiket nagyapám megtanított megsimogatni, természetesen úgy, hogy nem esett bántódásuk. Mai fejjel már nem csupán az emlékek élnek bennem elevenen, hanem ésszel tudom, hogy ezek a csodás apró élőlények mennyire fontos szerepet töltenek be a környezetben és a természet fenntartható folyamataiban.

Március 10. a Beporzók Napja
Ez az a nap, amikor sokkal élénkebben látom magam előtt azt a buja kis kertet, ahol még gyerekkoromban rácsodálkoztam a természet változatosságára és szépségére. A Beporzók Napja még nagyon fiatal Természetvédelmi Nap. 2018 januárjában az ELTE Természettudományi Kara tudománykommunikáció a természettudományban mesterfokú képzésének egy oktatója és egy hallgatója kezdeményezte, és az eredményes kampányuknak köszönhetően március 10-t ki is nevezték a Beporzók Napjának, amelyhez azóta több intézmény és civil szervezet is csatlakozott.

A rovarok védelme rendkívül fontos részét képezi a természetközeli és klímabarát életnek, hiszen a beporzó rovarok nélkül a termesztett növények 2/3-a, az élelmiszernövények 1/3-a nem lenne képes a szaporodásra, ezzel együtt pedig a termés (ehető növények) növelésére (például alma, áfonya, hagyma, káposzta, karfiol, kakaóbab, kávé, körte, mandula, mustár, napraforgó, repce, retek, sárgarépa, uborka, lucerna, barack, cseresznye). Ezen növények hozama a beporzástól függ. Sajnos a beporzó rovarok száma drasztikusan csökkent az elmúlt évtizedekben. Ezt többek között egy 27 éven át tartó vizsgálat számszerűen is kimutatta 2017-ben. A vizsgálatban 63 német természetvédelmi területen figyelték meg közel 3 évtizeden át a teljes repülő rovar biomassza változását. Az eredmény ijesztő: a repülő rovarpopulációk több mint 75%-kal csökkentek a kutatás ideje alatt, melynek jelentős részét a beporzó rovarok teszik ki.
A beporzókat veszékelyzető tényezők
Az MTA Ökológiai Kutatóközpont részvételével készült jelentés is megerősíti, hogy a világon mindenfelé drasztikusan csökken a beporzók száma. Az okokat vizsgálva a probléma összetett, és több tényezőre vezethető vissza, mint például:
- a virágzó növények száma és változatossága csökken (sokáig nem volt divat a díszkertekben a virágzó növények telepítése, a steril gyep és tujasövény trendibb volt – ez az irány mostanában megváltozni látszik);
- a beporzó rovarok ki vannak téve a mezőgazdaságban (nem csak nagyüzemi, de egyéni szinten is) alkalmazott vegyszerek, növényvédőszerek mérgező hatásainak;
- a globális felmelegedés okán bekerülő inváziós fajok illetve az emberek által véletlenül terjesztett (globalizáció) új paraziták káros hatásai sem segítik a beporzó rovarok életben maradását és szaporodását;
- a földhasználat változása, az intenzív mezőgazdasági eljárások elterjedése is komoly probléma.
Tegyél egy lépést és járulj hozzá a beporzó rovarok védelméhez!
Szerencsére ezek közül több tényezőre is pozitív hatással lehetünk, akár egyéni szinten. Környezetünk védelme érdekében bárki megteheti az első egyszerű lépéseket melyekkel a beporzó rovarok életkörülményeit jelentősen javítani tudjuk.

- Nektárban és pollenben gazdag növényeket válasszunk (kiemelkedő ebből a szempontból a pillangóvirág és a kékszakáll).
- Részesítjük előnyben az évelő beporzóbarát virágzó növényeket kertben, balkonon egyaránt, így hosszú távon biztosíthatjuk a rovarok számára a szükséges tápanyagot. A legtöbb fűszernövény is ebbe a körbe tartozik, például a zsálya, kakukkfű, oregánó, menta, rozmaring, levendula, körömvirág.
- A beporzórovarok nagy kedvence sok virágzó fa (pl. hársfa, meggy) és cserje is (pl. jezsámen, mézalmácska).
- A korábban gyomnak titulált növények többsége nemcsak a méhecskéknek kedvez, de hasznos gyógynövényként is ismertek: lóhere, árvacsalán, százszorszép, pitypang (gyermekláncfű).
- A tavasszal virágzó növények közül is megtalálhatjuk azokat, amelyek igazi beporzómágnesként funkcionálnak. lyen a gyöngyike és a jácint.
- Keressük fel a helyi kertészetet, és nézzünk körül a szabadtéren árusított virágzó növényeik között. Ha van köztük olyan, amit a kertészetben is gyakran látogatnak a méhek, akkor azzal a növénnyel biztosan sikeres méhcsalogatók lehetünk a saját kertünkben vagy teraszunkon is.
- Tervezzük meg a méhbarát virágoskertet a következők szerint: a napos helyek előnyösebbek, a tömbösített ültetési rend feltűnőbb a rovaroknak is, virágzó dísznövények és a konyhakerti növények vegyítése (társnövények figyelembevétele) hasznos lehet.
- Ritkább fűnyírás révén az alacsonyan virágzó talajtakaró növények is vonzzák a rovarokat (pitypang, százszorszép, lóhere).
- Készítsünk a beporzók részére rovarszállót, ahol védett helyen pihenhetnek a beporzórovarok és kertünk egyéb élőlényei.
- Ne felejtkezzünk el a rovarok ivóhelyének biztosításáról sem (kerti tó vagy egy edényben kihelyezett vizes itató révén).
- Válasszuk a természetes kártevőirtási módszereket. Egyik nagy kedvencem a levéltetvek ellen bevált a vízben oldott káliszappan neem olajjal vegyítve és kipermetezve a problémás növényekre.

Ha elakadnátok az úton és további tanácsra van szükségetek, akkor kérjétek a személyre szabott egyéni tanácsadást tőlem.
Adományaitokkal lehetőségem lenne eljutni oktatási intézményekbe, ahol a diákok és a pedagógusok számára díjmentesen tartanék előadásokat, workshopokat a hulladékmentes életmódról, annak fontosságáról. Támogatásra a Patreon oldalon van lehetőségetek:
Ha tetszett a bejegyzés megköszönöm, ha másokkal is megosztod, hiszen egy fenntartható bolygó és fenntartható élet elérése mindannyiunk érdeke! Te is tehetsz a környezetedért, igenis minden apró lépés számít! Tarts velem ezen az úton!
Ahhoz hogy ne maradj le a friss Facebook posztokról, ötletekről ne felejtsd el bekapcsolni a követés funkciót, azon belül pedig beállítani a megjelenítés elsőként! You Tube csatornámon és TikTok profilomnál rendszeresen jelentkezem hulladék-csökkentő videókkal. Továbbá már az Instagramon és a Pinteresten is megtaláltok, ha csak gyorsan képes inspirációkra vágytok.

A hírlevélre való feliratkozással az elsők között kaphatsz újabb és újabb tippeket az otthonod hulladékának csökkentéséhez, a természettel összhangban való mindennapokhoz:
Forrás:
- https://hu.wikipedia.org/wiki/Beporz%C3%B3k_napja
- https://www.iucn.org/regions/europe/our-work/biodiversity-conservation/pollinators-europe
- https://www.researchgate.net/publication/320474864_More_than_75_percent_decline_over_27_years_in_total_flying_insect_biomass_in_protected_areas
- https://mta.hu/tudomany_hirei/beporzo-meh-vadmeh-elelmiszer-termeles-termeshozam-ipbes-jelentes-106094
- https://www.ecolres.hu/node/15276
- https://www.beporzoknapja.hu/