Föld Napja – 100 tipp, amit bárki megvalósíthat

A Föld Napja jó alkalom arra, hogy felhívjuk egymás figyelmét a környezetvédelem fontosságára. Az alábbi 100 tipp bárkinek segítséget nyújthat, hogy elinduljon a változás útján egy környezettudatosabb életmód felé.

Múlt és jelen

A Föld Napja az egész bolygóra kiterjedő mozgalom, mely 1970-ben indult útjára Denis Hayes amerikai egyetemista kezdeményezésére. Ennek alkalmából, már 51 éve világszerte (ma már 175 országban) szerveznek az emberek különféle megmozdulásokat, kihívásokat, cselekvési terveket, melyek során egymást motiválva, mások figyelmét felhívva törekszenek a Föld természeti környezetének megóvására. Magyarország 1990-ben csatlakozott, majd 2009-ben az ENSZ ezt a napot a „Földanya Nemzetközi Napjá”-vá nyilvánította.

Föld Napja 1970
Forrás: https://news.fnal.gov/

A nap, amely felnyithatja a szemünket

A Föld Napja az elmúlt 50 év során egyre fontosabbá vált, és emberek milliói csatlakoztak a kezdeményezéshez. Ez a nemzetközi világnap felhívja a figyelmünket arra, hogy igenis szükség van a változtatásra, társadalmunk rendszerszintű átalakítására és az egyéni cselekvésekre egyaránt. Természetesen szembe mehetünk a kutatásokkal, de attól azok még valós veszélyeket rejtenek. Minél előbb egyre többen belátjuk, hogy a világunk nagyon rossz irányba halad, annál könnyebb lesz azokat a változásokat elérni, amelyekre szüksége van az emberiségnek és a természetnek.

Természetesen nem arról van szó, hogy mind meghalunk, és eljött az ideje a pániknak. Azonban a Földön az életünk minősége drasztikusan fog romlani, ha nem cselekszünk. A jó hír az, hogy nem kell, hogy így legyen. A természettől való eltávolodásunk megállítható, sőt visszafordítható. Rengeteg mindent megtehetünk egyénként és közösségként annak érdekében, hogy még a gyerekeink is élvezhessék az erdők szépségét, a tiszta levegőt, az élőlények sokféleségét, a pillangók látványát egy mezőn, a gyümölcsök zamatát, a csapból folyó vagy akár egy patakban csörgedező frissítő vizet, a szemétmentes kirándulásokat.

100 cselekvési tipp nem csak a Föld Napja alkalmára

Az alábbiakban felsorolok egy csomó olyan ötletet, amelyek közül bátran válogathattok a Föld Napja tiszteletére, sőt azon túl is. Bármelyiket is választjátok, mindegyikkel csak jót tesztek. (a sorrendnek nincs jelentősége, csak így jutottak az eszembe)

  1. Fogyassz/vásárolj kevesebbet!
  2. Utasítsd vissza, mondj nemet azokra a dolgokra, amire valójában nincs szükséged!
  3. Sétálj, bicajozz az autó helyett!
  4. Szervezz hazai nyaralást a külföldi helyett!
  5. Használj tartós eszközöket a mindennapjaid során, az egyszer használatosok helyett!
  6. Ültess növényeket, fákat!
  7. Alakítsd a kertedet természetesen – engedd el a precíziós gyepes vagy térköves udvart!
  8. Kirándulj a közelben!
  9. Szervezz szemétszedést egy kiscsoporttal!
  10. Tarts húsmentes napokat!
  11. Válogass egészséges, szinte elfeledett és gyomnak tartott gyógynövények közül a kertedből a salátához!
  12. Utasíts vissza minden fölösleges dolgot, reklámajándékot, szóróanyagot!
  13. Próbáld ki a csapvizet, meglátod szinte mindenhol ugyanolyan jó, mint a műanyag palackos vizek!
  14. Ha szükséges, szerezz be egy víztisztító eszközt!
  15. Legyen nálad mindig kulacs a meleg napokra!
  16. Keresd a helyi termelőket!
  17. Válogass a piacon a szezonális zöldségek és gyümölcsök között!
  18. Borítsd ki a szemetesed, hogy lásd mennyi szemetet termelsz otthon!
  19. Szervezz kisközösséget, hasonló gondolkodású emberekkel!
  20. Szervezz a barátok körében ruhacsere programot!
  21. Ne dobj ki ételt, inkább gondold újra!
  22. Vágj bele és komposztálj!
  23. Fogadd be a saját komposztálódba mások komposztálható hulladékát!
  24. Műanyag zacskót cseréld mosható textilre!
  25. Készíts akár varrás nélküli textil szatyrot!
  26. Keresd a csomagolásmentes vásárlási lehetőségeket!
  27. Használj öko tisztítószereket a takarításnál!
  28. Fedezd fel a luffatök szivacsban rejlő lehetőségeket, a műanyag szivacsok helyett!
  29. Felejtsd el a textilöblítőt!
  30. Kérdezgesd a nagyszüleidet a régi bevált módszerekről, és alkalmazd azokat a mai modern világban!
  31. Ments élelmiszert, használd fel azokat, amiről korábban hulladékként gondoltál!
  32. Vedd körbe magad növényekkel, akár beltéren, akár teraszon, vagy kertben!
  33. Próbálkozz az ehető növények, fűszerek termesztésével!
  34. Ajándékozz élményt, tárgyak helyett!
  35. Fogmosáskor, a kezed/tested szappanozásakor zárd el a csapot!
  36. Cseréld le a flakonos tusfürdőt szappanra!
  37. Próbáld ki a szilárd samponokat, meglátod éppen olyan szuperek mint a műanyag flakonosok!
  38. A mosógépet maximum 40, de inkább alacsonyabb hőfokon üzemeltesd!
  39. Szárítógép helyett teregess szabadtéren!
  40. Vásárolj (mőár ha feltétlenül muszáj) használt cikkeket!
  41. Szervezz garázsvásárt!
  42. Készíts bevásárlólistát, és tartsd is hozzá magadat!
  43. Keresd a műanyagmentes megoldásokat!
  44. Csak akkor cseréld le a meglévő eszközeidet, ha már tényleg javíthatatlanok!
  45. Figyelj az elektronikus eszközeid használatára, ne legyen áram alatt egyik sem, amikor nem használod!
  46. Elektronikus eszközök helyett válassz olyan szórakozási lehetőséget, amelyhez nem kell áram (pl. olvass, sétálj, társasozz)!
  47. Szelektáld ki a használaton kívüli eszközeidet és ajánld fel rászorulóknak!
  48. Ne vásárolj műszálas/mikroszálas anyagú textileket, ruhákat, takarítóeszközöket!
  49. A gyerekjátékok közül válassz kézműves, egyszerű és műanyagmentes játékokat!
  50. Készítsd el magad a szénsavas italokat szódagéppel, betétdíjas szódával vagy szódásszifonnal!
  51. Jégkrém helyett egyél tölcséres fagyit!
  52. Ne kérj szívószálat! Ha szereted használni, akkor mindig legyen nálad saját fém változat.
  53. Vásárlás során részesítsd előnyben a környezetbarát vagy betétdíjas csomagolású termékeket!
  54. Kerüld a konyhai papírtörlőt!
  55. Csatlakozz önkéntes környezetvédelmi csoportokhoz és légy annak aktív tagja!
  56. Helyettesítsd a műanyag ételcsomagoló fóliát (folpack) zárható edénnyel, méhviaszos kendővel, vagy akár egy kistányérral!
  57. Legyél tudatos és tájékozott, így elkerülheted a greenwashing termékeket!
  58. A nem fenntartható forrású pálmaolaj (és a legtöbb kókuszolaj) tartalmú termékek erősen környezetellenesek. Amikor csak teheted bojkottáld ezek megvásárlását!
  59. Ne ünnepelj lufikkal, konfettikkel, csillámporral, tüzijátékkal!
  60. Ha szeretsz olvasni, akkor válogass könyvtárban!
  61. Ne szégyelj kölcsönkérni barátaidtól, rokonoktól, és viszonozd is a szívességüket!
  62. A csúnya zöldség és gyümölcs is ugyanolyan finom. Mentsd meg ezeket a kidobástól, és válaszd ezeket!
  63. Ne felejtkezz el az állatmenhelyekről sem, mielőtt kidobnál egy takarót, vagy műanyag edényeket!
  64. Ha nem tudod elkerülni a csomagolást, akkor részesítsd előnyben az üveg csomagolást (vagy esetleg a fémet)!
  65. Csak azt nyomtasd ki, amit feltétlenül muszáj!
  66. Használd ki az online lehetőségeket (csekk befizetés, bank, jegyvásárlás, stb.)!
  67. Térj át az Ecosia internetes kereső oldal használatára!
  68. Vásárlás helyett kölcsönözz vagy bérelj eszközöket!
  69. Amit csak lehet javítsd vagy javíttasd meg!
  70. Használd újra és újra a meglévő tárgyaidat, csomagolóanyagokat!
  71. Az elhasználódott eszközeidnek adj új életet új funkcióban, mielőtt kidobnád!
  72. A cigaretta csikk nem csupán a saját egészségedre káros, de a környezetre is. Soha ne dobd el az utcán és ne dobd csatornába sem!
  73. A vegyszermentes zöldségek héja, levele, fel nem használt részeiből készíts alaplevet, így leveskockára sem lesz szükséged!
  74. Tartósítsd a megmaradt élelmiszereket (fagyasztás, dunsztolás, szárítás)!
  75. Ha cserélned kell a porszívódat, akkor porzsák nélküli, mosható tartályos verziót válassz!
  76. Ne felejtkezz el a helyes szelektív hulladékgyűjtésről sem, de a hulladékok kidobása az utolsó lépés legyen!
  77. Készítsd el saját hajgumidat javíthatatlan zoknikból!
  78. Bátran viselj felemás zoknit!
  79. Használd fel a kávézaccot, tojáshéjat a növények tápanyag ellátására!
  80. A ruha vásárlás során is legyél mértékletes! Csak akkor vásárolj, ha valóban szükséges!
  81. Csak abban az esetben válaszd az akciós termékeket, ha valóban szükséged van rá!
  82. Tartózkodj az impulzusvásárlásoktól!
  83. Ne azért válassz egy terméket, mert adnak hozzá valamilyen reklám ajándékot, főleg ha igazából nincs is szükséged rá!
  84. Ne ünnepelj vágott virággal, inkább a cserepeset válaszd (ebből még jobb, ha saját magad szaporítod)!
  85. Keresd fel a helyi bevásárlóközösséget! Ha nincs ilyen, akkor fogjatok össze és szervezzétek meg!
  86. Készítsd el magad a dekorációkat, és használd azokat sok évig!
  87. Szervezz dekorációs csere partit a barátokkal, rokonokkal!
  88. Vásárold meg a Dobd ki a szemetest! című könyvet (akár elektronikus formában), hogy elindulhass a hulladékcsökkentésben!
  89. Ne felejtsd el, hogy a komposztálható vagy biológiailag lebomló egyszer használatos eszközök sem oldják meg a problémát!
  90. A maradék ételt osszd meg a barátokkal, szomszédaiddal, rokonokkal esetleg rászorulókkal!
  91. Mosd ritkábban a ruháidat!
  92. Használj intim kelyhet, mosható egészségügyi betétet!
  93. Használj mosható pelenkát!
  94. Filteres tea helyett szálas teából készíts innivalót!
  95. A kávét cseréld le menta teára, ami ugyanúgy élénkít, és saját magad is termesztheted!
  96. Engedd el a csokoládét, egyél helyette helyi gyümölcsöt, olajos magvakat, pattogatott kukoricát!
  97. Ne használj nedves törlőkendőket!
  98. Válaszd a tömegközlekedést vagy a közösségi közlekedési lehetőségeket!
  99. Rendelj egyéni tanácsadást a hulladékmentes életmód kialakításához, ha egyedül nem boldogulsz!
  100. Oszd meg másokkal is a tapasztalataidat, sikereidet!

Teljen minden napunk a Föld Napja jegyében, éljük meg az év összes napját úgy, mintha aznap ünnepelnénk ezt a jeles napot!

A képhez tartozó alt jellemző üres; green-47700_1280.png a fájlnév

Ha tetszett a bejegyzés megköszönöm, ha másokkal is megosztod, hiszen egy fenntartható bolygó és fenntartható élet elérése mindannyiunk érdeke! Te is tehetsz a környezetedért, igenis minden apró lépés számít! Tarts velem ezen az úton!

Ahhoz hogy ne maradj le a friss Facebook posztokról, ötletekről ne felejtsd el bekapcsolni a követés funkciót, azon belül pedig beállítani a megjelenítés elsőként! You Tube csatornámon időről-időre jelentkezem hulladék-csökkentő kisfilmjeimmel. Továbbá már az Instagramon  és a Pinteresten is megtaláltok, ha csak gyorsan képes inspirációkra vágytok.

Ha elakadnátok az úton, akkor a Dobd ki a szemetest! című könyvem sokat segíthet. Ha pedig még további tanácsra van szükségetek, akkor kérjétek a személyre szabott egyéni tanácsadást tőlem.

A képhez tartozó alt jellemző üres; green-47700_1280.png a fájlnév

Még szintén kedvelheted...