A szódavíz gyerekkori emlékeim szerint egy lovaskocsiból érkezett, “Itt a szódás!” felkiáltással. Ilyenkor nyaranta Nagyival vagy Nagyapával kiballagtunk a kapuhoz, vittük a ma már rusztikus szépségűnek mondott üveges szódákat. A lovaskocsi paripáját megcsodáltam, közben pedig a szódás bácsi kicserélte az üvegeinket, szódával töltött üvegekre.
Szódavíz és szódás bácsi
Sajnos ezeket a szépséges üvegeket ma már szinte csak dekorációként lehet használni. Elvétve találunk csak olyan szódavíz töltő kisiparost, aki nem műanyag palackba tölti a szódavizet. Mert az az igazság, hogy ezt a területet is elérte a műanyaghullám. A szódás bácsi szódája ma már többnyire műanyag palackban kapható. Szerencsére a rendszer nagyjából változatlan maradt, bár a lovaskocsit leváltotta valamilyen belső égésű jármű, az üveget a műanyag, de a szódavíz mégiscsak szódavíz maradt.
A szódavíz (másként szikvíz, a köznyelvben szóda is) nyomás alatt lévő szénsavas ital. … A mai szódavíz úgy készül, hogy nagy nyomáson (4-6 bar) szén-dioxidot áramoltatnak át ivóvízen.
Wikipédia
PET palack, az elkerülhető hulladék
2016 év elején, amikor elkezdtem a háztartásunkat és ezzel együtt a gondolkodásmódunkat is átállítani egy sokkallta környezettudatosabb változatra, és belevágtam a háztartási hulladék csökkentésébe, első lépésként megvizsgáltam a keletkező hulladékunk mennyiségét és típusát. Nem vagyok egyedül azzal, ha bevallom, a PET palackok száma az otthonunkban minden más szeméthez képest kimagasló volt, ezen belül is főképpen a szénsavas és a szénsavmentes ásványvizek voltak döntő többségben. Így nem volt kérdés, hogy minél előbb alternatív megoldás után kell néznem.
Legalább másfél milliárd PET-palackot hoznak forgalomba évente hazánkban. Ez naponta körülbelül 4 millió, óránként pedig 180 ezer darab műanyag palackot jelent.
Greenpeace
Csapvizet igyunk? Ez komoly?
A nagy kérdés először is az volt számomra, hogy a csapvíz kiválthatja-e a PET palackos szénsavmentes vizet nálunk? A választ nagyon egyszerűen megkaptam, pár egyszerű netes keresés révén. Ezekből kiderült, hogy a gödöllői csapvíz teljesen megfelelő minőségű (DMV Zrt. vizsgálata), továbbá megerősítést kaptam az ÁNTSZ nyilvános állsáfoglalása alapján is. Így a csapvízzel 100%-osan kiváltottam a szénsavmentes vízfogyasztásunkat, ezzel megszabadultam egy komoly mennyiségű műanyag hulladéktól. A csapvíz biztonságos fogyasztását egyébként a Tudatos Vásárlók Egyesülete is vizsgálta. Ezekből a vizsgálatokból kiderült, hogy a magyar csapvíz tökéletes minőségű, és bátran fogyasztható.
A csapvíz minőségét a fejlett országokban szigorú előírások szabályozzák. A WHO ajánlása alapján az Európai Unió 1998-as Ivóvíz Direktívája megköveteli a tagállamoktól a rendszeres ellenőrzést és a lakosság rendszeres tájékoztatását is.
Tudatos Vásárlók Egyesülete

Azonban a probléma csak részben oldódott meg, hiszen megmaradt még a szénsavas ásványvíz kérdése. Habár a családban nálunk elsősorban a nagyobbik fiam és a férjem fogyaszt buborékos vizet, de az ebből származó PET palack hulladékot is szerettem volna elkerülni. A hagyományos szódásszifont nem tartottam jó választásnak, de ennek szimplán érzelmi okai vannak. Gyerekkoromból ugyanis még emlékszem, hogy mindig félve cseréltünk patront a szifonban. Valahogy mindig tartottam attól, hogy felrobbanhat a kezemben.
Viszont a nagyszüleimnél szerzett cserés szódáról megmaradt emlékeim most visszaköszöntek, és kis utánajárást követően meg is találtam a helyi szódás bácsit. Több évig ezt a rendszert használtuk, szerettük, és aki csak kérdezte, mindenkinek pozitív tapasztalataimról tudtam beszámolni. Mert valóban, a szódásbácsi szódájában semmi kivetnivalót nem találtam. Talán csak annyit, hogy a mi környékünkön sajnos csak a műanyag palackos verzió érhető el. Szódás bácsi szódája jól szerepelt a családi és baráti összejöveteleken is, mindig elegendő szódánk volt, és nulla darab PET palack hulladékot termeltünk.
Szódagép vagy szódás bácsi?
Ebben az évben egy kisebb változtatást vezettem be itthon a szénsavas víz tekintetében. Ugyanis kaptam tesztelésre egy SodaStream berendezést, köszönet érte a SodaStream Magyarországnak. Korábban hűen ragaszkodtam a szódás bácsi szódájához, hiszen egyszerű a cseréje, olcsó, nincs PET palackból származó hulladék sem. Azonban bizonyos szempontból kicsit megváltozott a véleményem, és megvizsgáltam picit távolabbról is az itthoni szódavíz helyzetet, és a következő tényekre jöttem rá:
- Többen jelezték nekem az előadásaim során, hogy a környékükön nem lehet szódás bácsit fellelni.
- Előfordult párszor, hogy kifogyott itthon a szódavíz, és hétvége lévén, nem tudtuk kicserélni az üres palackokat (még szerencse, hogy a szüleim és a barátaink döntő többsége is ugyanezt a cserés szódát issza, így ilyen alkalmakkor ki tudtuk egymást segíteni.
- Tévesen (mert persze nem néztem utána) azt gondoltam, hogy a SodaStream egy elektromos háztartási eszköz, ezzel szemben a valóságban egy teljesen manuálisan működtethető berendezésről van szó.
- Nyaralásaink alkalmával elég sok helyet foglaltak el a szódásüvegek, ugyanis nyaralás alatt sem szerettünk volna PET palack hulladékot termelni, így inkább vittünk magunkkal cserés szódát. Természetesen a nyaralóhelyen kereshettünk volna hasonló szódás bácsit, de a nyaralás 1-2 hetére nem akartunk új szódáspalackokat vásárolni.
- A COVID járvány bezártsága idején nem szívesen mentünk mi sem boltba, hogy kicseréljük a szódáinkat.

SodaStream előnyei
Így alakult, hogy elkezdtük itthon használni a SodaStream Magyarország által felajánlott SodaStream Crystal szódavíz készítő eszközt. Azért éppen a Crystal változatot, mert ennek üveg palackja van, így ez nekem nagyon pozitív volt, hiszen ezzel a szódásbácsi műanyag palackjait is leválthattam. Na nem mondom, hogy a cserés szódák használatát teljesen abbahagytuk, csak éppen más lett a fókusz. A napi használatban a SodaStream szódavíz átvette a vezető helyet:
- üvegben tudjuk tartani a szódát (kibontás nélkül akár 3 napig is erős buborékos marad, folyamatosan fogyasztva egész nap erősen bubis),
- nincs olyan hogy éppen kifogy, hiszen bármikor újratölthetjük a csapvízzel (nálunk mindig van a hűtőszekrényben is egy üveg víz, így a szódavizet is általában ebből töltjük fel),
- Gödöllőn is lehet patront cserélni (de már webáruházakon keresztül is rendelhető cserepatron), nem mintha szükségünk lett volna rá eddig (4 hónapja van napi használatban).
Amire nem ideális ez a berendezés, az a bulik, partik, családi/baráti összejövetelek szódavízzel való ellátása. Na éppen az ilyen alkalmakra tökéletes szódás bácsi szódavize.
Összefoglalva, saját tapasztalatom alapján elmondhatom, hogy az ásványvizek esetében (akár szénsavasról, akár szénsavmentesről legyen is szó), a hulladékmentességet könnyen el lehet érni, hiszen a súlyosan környezetterhelő PET palacokat nagyon egyszerű leváltani, csak el kell hinnie az embereknek, hogy a csapból is ez folyik 😉
Hiszem, hogy minden kis lépés számít!
Tóth Andi – Dobd ki a szemetest!

Szponzorált tartalom. A cikk megjelenését a SodaStream Magyarország, a SodaStream szódavíz készítő eszközök magyarországi forgalmazója támogatta.

Ha tetszett a bejegyzés megköszönöm, ha másokkal is megosztod, hiszen egy fenntartható bolygó és fenntartható élet elérése mindannyiunk érdeke! Te is tehetsz a környezetedért, igenis minden apró lépés számít! Tarts velem ezen az úton!
Ahhoz hogy ne maradj le a friss Facebook posztokról, ötletekről ne felejtsd el bekapcsolni a követés funkciót, azon belül pedig beállítani a megjelenítés elsőként! You Tube csatornámon időről-időre jelentkezem hulladék-csökkentő kisfilmjeimmel. Továbbá már az Instagramon is megtaláltok, ha csak gyorsan képes inspirációkra vágytok.
Ha elakadnátok az úton, akkor a Dobd ki a szemetest! című könyvem sokat segíthet. Ha pedig még további tanácsra van szükségetek, akkor kérjétek a személyre szabott egyéni tanácsadást tőlem.