Élelmiszerhulladék

Élelmiszerhulladék csökkentési tippek – #1

Az élelmiszerhulladék csökkentése többféle, egyszerű módszerrel elérhető. Nemrégiben megnéztem a ‘”Taste the Waste” című filmet, ami az élelmiszer hulladékokról szólt. Gyakorlatilag nem nyújtott újdonságot, mégis sokkolóan hatott rám. Habár eddig is nagyon figyeltem arra, hogy nullához közelítsem az élelmiszer hulladékunkat, a film hatására még inkább fontosnak éreztem a háztartás ezen területét. A fogyasztás optimalizálása az élelmiszerek terén legalább olyan fontos, mint az élet bármely más területén. A túlfogyasztás és a nem tudatos vásárlás egyértelműen élemiszerhulladék keletkezésével jár.

Szemléletmódváltó tippek az élelmiszerhulladék elkerüléséhez

1. Bevásárlás előtt nézz körül otthon, hogy mire van valójában szükséged! Így biztosan nem fogsz olyat vásárolni, aminek révén élelmiszerhulladék keletkezne.
2. Írj bevásárlólistát, és ragaszkodj is hozzá a vásárlás során!
3. A bevásárlólistán vezesd a szükséges mennyiséget is!
4. Éhesen ne menj vásárolni. Üres gyomorral hajlamosabbak vagyunk több mindent megvenni, ami pedig egyenes út az élelmiszerhulladék felszaporodásához.
5. Lehetőség szerint csökkentsd optimális szintre a vásárlásokat, és a kitálalt ételek mennyiségét.
6. A megmaradó, de még ehető élelmiszerek, ételek, felajánlhatóak a szomszédnak, rokonnak, rászorulónak.
7. Tervezd meg előre az étkezéseiteket, ehhez mérten vásárolj, ha szükséges.
8. Vásárolj első lépésként a hűtőszekrényedből! Vásárlás és az élelmiszer kidobása helyett, fogyasszátok el ezeket.
9. Ha étteremben eszel, készülj előre és vigyél magaddal dobozt az esetleges maradékok hazaszállításához.
10. Válaszd a fura formájú élelmiszereket (szokatlan forma, szín, méret, esetleg sérült csomagolás), ezeket a legtöbben nem szeretik megvenni, így nagy valószínűséggel kidobásra kerülnének.

piac és csomagolásmentes vásárlás
Fotó: Merci Skoda Photography

Kreatív tippek

1. A vegyszermentes zöldségek héjából – természetesen alapos mosást követően – kiváló zöldség alaplé készülhet. A fennmaradó héjból krémleves is készülhet akár, illetve komposztálható.

2. A megmaradt főtt ételek újragondolásával, új izgalmas ételeket varázsolhatunk, úgy hogy közben az élelmiszerhulladék mennyiségét minimalizálhatjuk. Csak a fantázia szab határt a lehetőségeknek. Főzz krémlevest, szinte bármiből – még a paprikás krumpliból vagy a krumplis tésztából is készülhet krémleves. A megmaradt és megfonynadt vagy kiszáradt zöldségek tökéletesek ragukhoz, levesekhez. A levesek zöldség maradékából francia saláta készülhet. De megtölthető vele a palacsinta is, vagy tésztára is rakható. OLVASS TOVÁBB!

3. A zöldségek és a gyümölcsök megmosott héjából nyersen friss, vitamindús turmixolt italok készülhetnek. Bármi belekerülhet: spenót roppanós szára, alma héja, zeller levele/szára, uborka héja, kelkáposzta levele/torzsája, cékla héja/levele, brokkoli torzsája, fűszernövények szára (nem csak a levele), rózsaszirom – gyakorlatilag bármi.

4. Frissítő gyümölcsvizet is nagyon egyszerű készíteni: tegyél a vízbe gyümölcs héját, fűszereket (pl. menta, citromfű), tedd hűtőde, majd leszűrve fogyaszd.

5. A kávézacc és a tojás héja mielőtt a komposztra kerülne, gondold végig, hogyan használhatnád tovább. Lehet belőlük tisztítószer, kozmetikum, növényi tápanyagforrás. OLVASS TOVÁBB!

6. Legyen B terved! Ha elfelejted, vagy nem kapsz olyan élelmiszert ami a listádon szerepel, akkor módosítsd a tervet. Például nem kaptál káposztát a salátához, akkor válassz helyette más salátának való zöldséget. Vagy ha megváltozott a program, akkor módosíts a heti főzéseken, bevásárlásokon.

A képhez tartozó alt jellemző üres; green-47700_1280.png a fájlnév

Ha tetszett a bejegyzés megköszönöm, ha másokkal is megosztod, hiszen egy fenntartható bolygó és fenntartható élet elérése mindannyiunk érdeke! Te is tehetsz a környezetedért, igenis minden apró lépés számít! Tarts velem ezen az úton!

Ahhoz hogy ne maradj le a friss Facebook posztokról, ötletekről ne felejtsd el bekapcsolni a követés funkciót, azon belül pedig beállítani a megjelenítés elsőként! You Tube csatornámon időről-időre jelentkezem hulladék-csökkentő kisfilmjeimmel. Továbbá már az Instagramon is megtaláltok, ha csak gyorsan képes inspirációkra vágytok.

Ha elakadnátok az úton, akkor a Dobd ki a szemetest! című könyvem sokat segíthet. Ha pedig még további tanácsra van szükségetek, akkor kérjétek a személyre szabott egyéni tanácsadást tőlem.

A képhez tartozó alt jellemző üres; green-47700_1280.png a fájlnév