A színfalak mögött

DOBD KI A SZEMETEST! – II. BŐVÍTETT KIADÁS

FACEBOOK ESEMÉNY A KÖNYVBEMUTATÓHOZ!

Tóth Andi, a szerző

Dobd ki a szemetest! című könyv szerzője, Tóth Andi, zéró hulladék aktivista, blogger, három gyermekes édesanya, háziasszony. 2016. január 1. óta folyamatosan halad a háztartási hulladék minimalizálása útján, hogy a lehető legjobban megközelítse a zero waste életmódot. Az eltelt időben háztartási hulladékát 90%-kal csökkentette, és mindezzel mintegy 1 millió forintos megtakarítást is elért a családi kasszában. 2018 novemberében hagyományos, 2019 áprilisában elektronikus formában megjelent könyvében saját gyakorlati tapasztalatait osztotta meg az olvasókkal, arra inspirálva őket, hogy vágjanak bele a zero waste életforma kialakításába.

A könyv befutott útja sok szempontból rendhagyó. A különféle értékesítési csatornákon keresztül 4040 db könyv jutott el a közönséghez. Ennek közel felét (49%) különböző könyvesboltok, 21%-át zöld életvitelt támogató boltok, webshopok juttatták el az olvasókhoz. A Lelkesedés * Tanulás * Szabadság Kiadó közvetlen értékesítés (saját webshop és közönségtalálkozók) útján 26%-kal járult hozzá a személetformáláshoz, ahol kiemelt szempont a minimális csomagolású, műanyag- és szóróanyagmentes kézbesítés. A példányszám 3%-át, oktatási intézmények, könyvtárak vásárolták. A kiadó adományok, tiszteletpéldányok illetve ajándék formájában a könyvek 1%-át juttatta el a környezettudatosság iránt fogékony szervezeteknek.

Tóth Andi azóta is rendszeresen tart előadásokat, workshopokat, szemléletformáló projekt órákat környezetvédelmi és fenntarthatósági rendezvényeken, fórumokon, könyvtárakban, iskolákban. A Háztartásom Hulladék Nélkül blog, Tóth Andi-Háztartásom Hulladék Nélkül Facebook oldal (14.000 követő) és a 25.000 tagot számláló Háztartásom Hulladék Nélkül Facebook-csoport háziasszonya.

Dobd ki a szemetest! könyv bővített kiadás

Dobd ki a szemetest! A könyv

Egy hangsúlyozottan magyarországi viszonyokra íródott, a szerző saját tapasztalatain alapuló, hiteles zéró hulladék gyakorlati kézikönyv, amely lépésről lépésre elkíséri az olvasót a hulladékminimalizálás folyamatában.

  • szemléletformáló alapok a zéró hulladék életvezetéshez
  • három szinten – kezdő, haladó, és szuperhaladó – bemutatott gyakorlati lépések a mindennapi élet 6 területéről: szemlélet, bevásárlás, konyha, fürdőszoba, takarítás, kert
  • minden rész végén érdekességek: történelmi visszatekintés, hazai és nemzetközi statisztikák, külföldi inspirációk, bakik
  • minden rész végén forintosított megtakarítási potenciál egy 5 fős, átlagos magyar család költségvetésére
  • magyarországi és európai uniós jogszabályi vonatkozások
  • alapítványok, szervezetek, gyűjtőhelyek, nonprofit vállalkozások, applikációk
  • társadalmi aspektusok – közösségek, család és barátok, iskola, munkahely – áttekintése
  • sikeres társadalmi szerepvállalás lépésről lépésre
  • 33 kipróbált recept házilag elkészíthető tisztító- és kozmetikai szerekhez
  • zéró hulladék háztartás alapanyaglistája – bővített változat
  • magyarországi zéró hulladék életformát támogató webáruházak és boltok – bővített lista
  • motiváló ellenőrző lista a zéró hulladékos háztartás felé vezető egyéni út dokumentálására

A második kiadás újdonsága egy átfogó fejezet a sikeres közösségi együttműködések indításának gyakorlatáról: Társadalmi szerepvállalás – lépésről lépésre.

A fejezet vendégszerzői: Takács-Sánta András, az ELTE docense, a Humánökológia mesterszak igazgatója, a Kisközösségi Program elnevezésű kutatási és akcióprogram ötletgazdája és szakmai vezetője, valamint Rémán Izabella, a Gyermekkor Ökológiája munkatársa.

A Háztartásom Hulladék Nélkül blog, és a Lelkesedés*Tanulás*Szabadság Könyvek könyvkiadó meghívja Önöket a „Dobd ki a szemetest! Hulladékcsökkentés lépésről lépésre” című könyv II. bővített kiadásának hivatalos bemutatójára.

17:30 – 18:00: Kapunyitás, könyvvásár
18.00 – 19.30: Könyvbemutató, interaktív kerekasztal beszélgetés
Kerekasztal beszélgetés vendégei:
• Tóth Andi, A Dobd ki a szemetest! könyv szerzője
• Takács-Sánta András, az ELTE docense, a Humánökológia Mesterszak igazgatója, a Kisközösségi Program ötletgazdája és vezetője, a fejezet vendégszerzője
• Urbán Csilla, a HuMuSz Szövetség elnöke
• Moderátor: Rémán Izabella, a Lelkesedés Könyvek Kiadó alapítója, a Gyermekkor Ökológiája magyarországi képviselője, a fejezet vendégszerzője
• Zene: Gyöngyő (Gyöngyi Giebiszer és Zsolt Rimes)
17:30 – 18:00: Könyvvásár, dedikálás

A könyvbemutatón lehetőség van személyes könyvvásárlásra kiadói kedvezménnyel. A helyszínen a könyv ára 4.000 Ft.

Az esemény Facebook bejegyzése a következő linken érhető el: FACEBOOK ESEMÉNY

Tisztelettel kérjük, hogy interjúkészítési szándékát előre jelezze. Időpont egyeztetés: haztartasom.hulladek.nelkul@gmail.com

…, mert hisszük, hogy minden kis lépés számít!

Kapcsolat:
Tóth Andi, Szerző
+36205112011
haztartasom.hulladek.nelkul@gmail.com

Kapcsolat:
Rémán Izabella, Lelkesedés*Tanulás*Szabadság Könyvek
+36205550535 izabella.reman@lelkesedeskonyvek.com