Karácsony és a hulladék

Karácsony és a hulladék

A Karácsony és az Adventi időszak mindig sokkal jobban csábítja el a legtöbb embert a sokszor értelmetlen vásárlásokba, mint egy átlagos nap az évben. A Karácsony a szeretet ünnepe, szeretetünket pedig természetesen próbáljuk a lehető legjobban kifejezni a családtagjaink, barátaink felé. Sajnos azonban a Karácsonyra is egyre inkább jellemző az a fajta rohanás, ami egyre inkább hatalmába keríti a modern fogyasztói társadalmakban élő embereket. Ezáltal az igazi érzelmekre sokszor már nem is jut idő. Pedig a szeretet és az érzelmek kimutatása sokkal fontosabb mint holmi kapkodva megvásárolt tárgy, amihez sokszor nagyon ritkán kötődünk.

Karácsony az 5K jegyében

A neten nagyon sok karácsonyi ajándéktipp kering. Én azokat az ötleteket osztom meg itt veletek, amik révén igazán szerethető ajándékot tudunk adni a másiknak. Ezek az ajándékok nem feltétlenül tárgyak, azonban legalább ugyanannyit érnek mint a tárgyak, sőt sok esetben még sokkal többet is. Amennyiben szeretnénk ajándékot adni, akkor pár szempontot fontoljunk meg, mielőtt a karácsonyi vásárlási láz beszippantana. Ezek a szempontok most is az 5K (5R) szabályon alapulnak:

  • A megajándékozott személynek valóban szüksége van arra a tárgyra?
  • Örülne neki? (Ez fontos, hiszen a szeretet kifejezéséről beszélünk. Ha tudom, hogy a férjemnek szüksége van pár zoknira, az még nem feltétlenül jó ajándék, mert nem örülne neki. Ez természetesen nagyon egyedi lehet, ezért az ajándék beszerzése előtt mindenképpen puhatolózzunk.)
  • Törekedjünk a minőségi ajándékozásra, a mennyiségi helyett.
  • A kiválasztott ajándékot el tudom készíteni magam? A saját kezünk által készített ajándékok mindig sokkal szerethetőbbek, feltéve, ha az előző szempontoknak is megfelelnek.
  • Ha nem tudom házilag elkészíteni, akkor meg tudom venni használtan, esetleg bolhapiacon?

Az én ajándékötleteim

  • Élményajándék, ami lehet színházbérlet, mozijegy, bármilyen KÖZÖS program. (Sajnos színház vagy mozijegyre nem lehet ajándékutalványt venni – legalábbis nálunk nem).
  • Adományozzunk egy jó cél érdekében az ajándékozott nevében.
  • Egyedi ajándékkuponok. Itt nem a vásárlásra jogosító bolti kuponokra gondolok, hanem egy otthon elkészített saját, egyedi kuponra, ami valamilyen esemény, program, cselekvés kiváltására szolgál. Például a gyerekek ajándékozhatnak a szülőknek segítő kuponokat, amit a szülők bármikor “beválthatnak” a gyerekeknél: mosogatás 2 alkalommal, kutyasétáltalás 1 alkalommal, vacsora elkészítése 1 alkalommal, stb.
  • A gasztroajándéknak a legtöbb ember örül, főleg ha az valamilyen házilag elkészített finomság, az megajándékozott ízlésének megfelelően.
  • A digitális ajándékozás is egyre elterjedtebb: például egy e-könyv, egy régóta vágyott program, egy zenei gyűjtemény, mind valódi örömöt okozhatnak. Nálunk a kamasz gyerekek kimondottan örülnek az ilyesminek, és rendszeresen is kérnek/kapnak valamilyen számítógépes programot.
  • Ha a szeretett személy nyitott a mi hulladékminimalizáló életmódunkra, akkor hasznos és motiváló lehet ha egy “zero-waste” induló csomagot vagy valamilyen hulladékcsökkentési útmutatót (ez lehet bolti – könyv, tanfolyam, de lehet saját tapasztalatainkon alapuló tanács is) kap ajándékba.
Zero-waste kezdőcsomag

Ha a fenti szempontokat sikerül tartanod a karácsonyi időszak alatt, akkor biztos lehetsz abban, hogy sokkal kevesebb hulladékkal, és sokkal nyugodtabban és boldogabban fogjátok megélni az ünnepeket.

Blog ajánló

A karácsonyi hangulat az első adventi hétvégével kezdett hozzánk begyűrűzni. Fokozatosan szépítgettük a házat, kapkodás, idegeskedés, vásárlási láz nélkül. Mindenki élvezte, ahogy szépen fokozatosan épült föl a karácsonyi hangulat.

Tovább olvasom…

Az ünnepek utánra ajánlom: újrahasznosítás és egy isteni finom torta egyben. A finomságot PANETTONE pudingnak hívják.

Tovább olvasom…

Nem tud elmúlni úgy nap az amúgy igencsak túlfeszített életemben, hogy ne “csináljak” valamit, mindig kell valamit készítenem alkotnom. Az évek során fokozatosan álltam rá a régi dolgok újrahasznosítására, újragondolására.

Tovább olvasom…

Érdekel a téma? Csatlakozz!

Ha folyamatosan szeretnél velem “találkozni”, a bloghoz és a facebook oldalhoz ITT csatlakozhatsz. Ahhoz hogy ne maradj le a friss Facebook posztokról, ötletekről, ne felejtsd el bekapcsolni a követés funkciót. A követés funkción belül pedig állítsd be a “megjelenítés elsőként” lehetőséget. Így tuti nem maradsz le a friss posztokról, akciókról, eseményekről. Érdemes feliratkozni a blogra is (bal oldali menüsorban a blogon), hogy garantáltan eljussanak hozzád a legfrissebb bejegyzések.

Ha tetszett a cikk megköszönöm, ha másokkal is megosztod, hiszen egy háztartás hulladékának minimalizálása mindannyiunk érdeke! Te is tehetsz a környezetedért! Tarts velem ezen az úton! A dobd ki a szemetest! című könyvemről további cikkeket a DOBD KI A SZEMETEST! menüpontban találsz. A könyv megrendelhető a hulladeknelkul.hu oldalon vagy a kiadótól közvetlenül is.

Tóth Andi – Háztartásom Hulladék Nélkül
Lelkesedés Kiadó

Minden támogatásért hálás vagyok, mert ez már nem hobbi, hanem kőkemény munka: PATREON TÁMOGATÁS